Egyre több szó esik környezetünk szennyezéséről, a klímaváltozásról, amivel bolygónkat, és saját magunkat fenyegetjük. Szinte alig találni olyan médiumot, vagy bármilyen témát, ahol ne lenne szó erről a szerintem is fontos, és égető dologról.
Egy ilyen klímavédelmi kezdeményezés a 350 - azért ez a szám, mert ez alatt található a levegő szén-dioxid tartalmának biztonságos mértéke (350 ppm). Idén Budapest is csatlakozott azokhoz a városokhoz, amelyekben figyelemfelekeltő megmozdulásokat szerveznek azért, hogy az embereket tájékoztassák kicsit erről a dologról.
Előre leszögezem, nem voltam jelen a budapesti megmozduláson, csak képeken, videókon, tévében láttam. De az rögtön feltűnt, hogy a klímavédelem érdekében szervezünk egy éjszakai programot, hadd kelljen még kivilágítani a helyszínt, egy medencében, amikor ugye édesvíz készletünk is fogyóban van. Ráadásul a medencék vizét általában melegíteni kell, ami plusz környezeti terhelést jelent. Szerintem ezzel eléggé mellé lőttek a szervezők - kivéve, ha bármilyen természetes energiaforrás segítségével történtek a fent említettek. Gyanítom egyébként, hogy az elsődleges cél a fiatalok megmozgatása volt, ennek érdekében pedig valami emlékezeteset kellett kitalálni.
Berlinben is volt egy (ha nem több) megmozdulás ezzel kapcsolatban, ráadásul olyan, ami szintén zenés, szintén bulis, de kicsit közelebb áll a 350 céljához. Volt ugyanis egy kis felvonulás, aféle mikro Love Parade, ezúttal Climate Parade néven - természetesen 350 emberrel. Azt hiszem innentől egyértelmű, hogy ki volt az egyik DJ, aki a kezdeményezés mögé állt. Persze, hogy Dr. Motte - a másik pedig Dirty Döring. Szóval a német lemezlovász egy elektromos meghajtású kisteherautó hátulján pakolgatta a lemezeket a jelenlévőknek. Az autóból származó szennyezések így kilőve. Marad a techno zaja... Dehogy marad, ugyanis mindenki kapott egy fülhallgatót, és azon keresztül hallgathatta Motte szeletelését. Így a hangtechnika fogyasztása is kiesik, és a lakókat sem zavarja semmi - kivéve a jó zene hallatán ujjongó kis csoport. Na ez egy olyan elképzelés, ami ad is valami pluszt a szervezet eredeti céljához. Ha már buli, akkor így is lehet.
Készült egy rövid kis videó is az alaklomról, tömeg tényleg nincs, ellenben vicces az utcán vonuló, bólogató táncoló kis sereg.




















Idén november végén már-már menetrendszerűen ellátogat hozzánk Sven Väth hamburgi különítménye, az Extrawelt. A kifejezetten live specialista duó az elmúlt egy évben sem tétlenkedett, rendületlenül turnéztatták tavaly megjelent lemezüket, részt vettek a legnagyobb nyári fesztiválokon, így a Balaton Sound-on is megmutathatták, hogy a műfajban kevesen tudnak akkora hatást gyakorolni a közönségre, mint ők. Arne és Wayan teljesen egyedülálló módon kombinálja a fogós dallamokat a mélyebb, kifinomultabb hangzásvilággal, melyhez ezúttal a Cinetrip bulikról jól ismert Skylab csapat igyekszik majd képi alátámasztást nyújtani, külön a bulira hangolt LED-vizuállal.
No Regrets
Az áprilisi Berlin Calling Tour
Legutóbb 2007-ben járt nálunk Paul van Dyk, de idén szerencsére ismét beiktatja Magyarországot is a fellépések sorába. Örvendetes hír ez az elektronikus zene rajongóinak. A turné legutóbb megjelent válogatás album, a "Volume" nevét viseli magán, de mint tudjuk, ez nem jelent semmit sem. A legújabb, legjobb zenéket kapjuk majd az arcunkba, remélhetőleg megspékelve kisebb, vagy akár nagyobb meglepetésekkel - annyi biztos, csalódni nem fogunk.
Pár hete ismét mindenki leadhatja szavazatát az általa legjobbnak tartott 5 lemezlovasra. A szimpátia szavazás eredménye valószínűleg idén is kelt majd pozitív, és negatív érzéseket az emberekben, illetve biztos lesznek olyanok, akik 
Az idei
Ti