Szombaton Samsh tanár úr 100. rádió adásának megünneplésére indultunk a Catchbe. Természetesen kapunyitásra megjelent már egy kis lelkes társaság, de hát ez kötelező. A hellyel nem kellett ismerkedni, jártam már ott korábban is, úgyhogy csak az ismerősökkel, barátokkal...






















Mostanában kicsit kevés az időm, így elmaradtak a bejegyzések is. Ez egy kis időre sajnos így is marad, de igyekszem azért írogatni. Most akkor egy gyors pótlás, két buli a közeljövőben, amiket érdemes lesz meglátogatni. Sound of Cream with Re-Ward @ Tabulounge, Budapest -
A buli előtt nálunk volt egy kis before party, néhány baráttal és pár gólyával, akiket végre sikerült elcsábítani egy ilyen buliba. Iszogatás, beszélgetés és egy kis zene mellett múlattuk az időt. Aztán sikerült rávenniük a többieknek egy (számomra) őrültségre, de majd...
Kedves Vadnyugat népe! Amint a lenyugvó nap sugarai eltűnnek a vadnyugati horizont mögött, a Catch the Salon csapóajtai kinyílnak, s bevonulnak a városi dj-k, hogy a vadul villódzó petróleumlámpák tüzében megünnepeljék a januári polgárok születése napját. A hét...