Először arra gondoltam, hogy erről a koncertről nem is írok semmit sem, úgysem fog menni. Nem hiszem, hogy írásban vissza lehet adni azt a hangulatot, amit ezek a zenék keltenek, meg persze maga a tudat, hogy Jean Michel Jarre áll a színpadon. Hiszen mégis csak az elektronikus zene egyik nagy úttörőjéről van szó! Akkor most lefekszem a kanapéra, és elkezdem.

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy apukám a kezembe nyomott egy kazettát még amikor kicsi voltam, hogy hallgassam meg. Meg is történt, és utána szinte folyamatosan csak az szólt, rongyosra hallgattam, esténként arra is aludtam el. Gondolom mindenki kitalálta, hogy az eredeti Oxygene album volt az. Aztán évekkel később megint megtaláltam, de akkor már elkezdtem keresgélni a többi zenéjét is a francia embernek. És azok is tetszettek, nagyon megszerettem őket. Utána olvasgattam, hogy ki is ő, mi is ő, így szép lassan körvonalazódott, hogy ki ez az ember.  Nagy álmom volt, hogy egyszer eljussak egy koncertjére, és tessék, ez most sikerült.

Az egész műsor 1,5 óra hosszú volt. A kezdést 8 órára hirdették meg, de ez fél órával elcsúszott, és pont 10 órakor jöttünk ki az arénából. Maga a zenés rész viszont csak olyan 1 óra 10 perc lehetett, de azt kell mondanom, hogy a kicsit drága jegy ellenére minden pénzt megért. Ráadásul sokkal hosszabbnak éreztem, amikor megnéztem, hogy mennyi is az idő, akkor lepődtem csak meg.
Az egész koncert teljesen élő, és millió éves hangszerekről zenélnek – erről az első videón beszél a művész úr. Azért többes szám a zenélnek, mert nem teljesen egyedül volt a színpadon a mester, hanem három segítőjével, zeneszerző társával. Jarre a közönségen keresztül, a csarnokon át ment fel a színpadra, utána pedig egy rövid kis bevezető beszéddel indult a műsor, ahol egy tolmács („called Dániel”) segítette az angolul nem értő közönséget, aki nem volt épp a helyzet magaslatán - bár végülis a lényeget mindig elmondta.

Egy gyors utolsó hangolás után pedig elkezdődött a zajok előcsalogatása, és jött az ámulat. A színpad két oldalán volt egy-egy nagyobb kivetítő, ahol kicsit többet lehetett látni abból, hogy mi történik az emelvényen. Több kamerával tulajdonképpen helyben közvetítették nekünk, ahogy Jean Michel Jarre a hangszerekkel dolgozik. Nagyon jó ötlet, máshol is lehetne ezt alkalmazni.
A látvány eleinte nem volt különleges, mégis jól mutatott a színpad, mert minden egyes eszközt megvilágítottak, amiknek a színét aztán a koncert alatt váltogatták, és általában az a hangszer, amin a mester játszott, mindig különbözött a többitől. Ahogy telt az idő, úgy húzták aztán szét a függönyt, ami egy hatalmas vásznat takart a színpad mögött. Erre először mindenféle színeket, színátmeneteket vetítettek, majd később videók is voltak. De a legnagyobb durranás az egy hatalmas tükör volt, amit a zenészek fölé engedtek le, amikor elkezdődött a 4-es számú Oxygene. Olyan szögben állt ez a tükör, hogy a küzdőtérről, ahol álltunk, tökéletesen követhettük felülnézetben is a koncertet. Ráadásul a dőlésén is változtattak, így nem csak Jean Michel Jarre-t, hanem a három másik zenészt is láthattuk, hogyan dolgoznak. Az utolsó előtti ráadás zenénél pedig annyira leengedték, hogy szinte a hangszerek mellett volt az egész, így azokat is lehetett látni, a felső részében pedig a közönséget is. Hihetetlen jól kitalálták ezt a tükrös dolgot (vagy tükrös trükköt?).
Zenék terén nem ért nagy meglepetés, hallottuk az összes dalt az „Oxygene” albumról, illetve a következő „Oxygane 7-13”-ról is volt két szám biztosan. (Egyetlen darab van csak, amit nem sikerült beazonosítani, de erről kicsit lentebb.) Na de ahogyan ezeket előadták…

Láttam már felvételeket Jarre koncertről, és azokon is mindegyiken voltak ilyen-olyan trükkök, amelyekkel valami különleges módon generált hangokat. Szerencsére ez most sem volt másképp. Az, hogy pötyög, közben pedig folyamatosan potméterekkel játszik, és aztán ebből lesz a zene, már magában különleges. De amikor egy kis pult mögé áll, mintha egy beszédet szeretne mondani, és egy tárggyal a kezében hangokat csihol ki ebből a valamiből, na az már tényleg nagyszerű. Vagy egy rúddal a kezében, ami hasonlóképp működik, mint egy gitár, hogy attól függően, hogy hol fogom le a húrt, olyan hang keletkezik. Csak annyi a különbség, hogy ez egy rúd, húrok nélkül – gondolom valami játék az ellenállással, vagy ilyesmi lehet. Változatos, látványos, és lenyűgöző.
Az egyik számnál pedig még egy utcazenész is fellépett. A koncertet megelőző nap a várost járva botlott bele Jarre, és azt mondta, hogy annyira különleges zenét játszott a srác, hogy muszáj volt meghívnia egy közös dal erejéig. Nem semmi lehet, ücsörögsz az utcán, zenélgetsz, és egyszer csak Jean Michel Jarre megszólít, és meghív a koncertre zenélni egyet. Egyébként ez az a szám, amit nem tudok beazonosítani, lehet, hogy csak egy hirtelen összedobott kis valami.
A hallott számokról a pontos listát lentebb leírtam, és van mindegyikhez videó is. Egyet hiányoltam nagyon, igazán lejátszhatták volna a „Part 8”-t is. Majd legközelebb.

Érdekes volt látni, ahogy Jarre 60 évesen is ugrál a színpadon, és tele van energiával, míg a zenéjét kedvelő hasonló korosztály már nem annyira. Próbálta egy kis tapsolásra bírni az embereket, de leginkább a fiatalokat sikerült csak rávenni.

Ez az a koncert, amit sohasem felejt el az ember. Nem az a tombolós fajta, ennek ellenére mindent megadott, mint bármelyik másik buli. Sőt, annál jóval többet is. Legvégül pedig még egy kis örömködés. „I promise”. Ez mondta annak a mondatnak a végén, amiben azt ígérte, hogy jövőre visszatér egy igazi szabadtéri koncerttel Magyarországra! Ja, a kazetta pedig még mindig ott van a polcomon.

Ezeket hallottuk:
Bevonulás és a beszéd
Oxygene Part 1
Oxygene Part 2
Oxygene Part 3
Variation 1 (utcazenész)
Oxygene Part 4
Oxygene Part 5
Oxygene Part 6
Oxygene Part 12

Ráadás:
Oxygene Part 13
Oxygene Part 4

Update (23:21): Bárcsak a lottónál is bejönne egyszer... Jean Michel Jarre írt egy kicsit a prágai koncertről is a blogjában:

Prague yesterday night was probably the best gig of the last 2 weeks. Even though the venue was again very big, with around 10 000 people, the audience was amazing and came down to the front of the stage.