Kicsit lemaradtam mostanában, de próbálom behozni lassan az ajánlókat. Ha minden igaz, időrendben Schiller az első, akiről írni szeretnék egy keveset. Mint már jeleztem
korábban is, az ő albuma azok között volt, amit nagyon vártam. Mondhatni sóvárogva (Sehnsucht - sóvárgás, vágyódás).
Szeretem a zenéjét, egész különleges hangulata tud lenne egy dalnak, vagy albumnak. Talán ő az, aki úgy készít elektronikus zenét, hogy közben mégsem az. A szép vokálok és a sok hangszer használatával inkább hasonlít valami élő, zenekari fellépésre, mint bármi másra. Egy megfelelő hangrendszerrel pedig akár otthon a fotelben ülve is elképesztő élményben lehet része az embernek.
Herzlich Willkommen in der neuen Welt von Schiller!Mi mással is kezdődhetne az album, mint a jól megszokott hang, a jól megszokott köszöntéssel?! Schillernél az üdvözlés jelenti az introt, ezután pedig rögtön a zene következik. Ezen az albumon is feltűnnek a már bevált vokálosok, mint például Kim Sanders, vagy Jette von Roth, mellettük viszont új nevek is helyet kapnak, többek között a pop zenéből ismert Xavier Naidoo, illetve Despina Vandi.
Az üdvözlés után energikusan indul az album, ami a harmadik számig (4. track az albumon) ki is tart. Néha lelassul kicsit, de ebben a zenében ez nem zavaró sőt, néha fel sem tűnik, hogy mikor történt, egyszerűen csak azt veszi észre az ember, hogy nyugodtabb a tempó. A
címadó dalt Xavier Naidoo énekli. Nagyon jó énekes, bár ennek ellenére sohasem szerettem, ez a szám viszont tetszik így. Lehet, hogy csak a körítést kell megváltoztatni és máris szívesebben hallgatnám saját zenéit is, nem tudom.
A folytatásban ("Wehmut", "Black", "Mitternacht") lassú, nyugodt, ábrándozós dallamok szólalnak meg. Kim Sanders-szel közös szerzeményét ("Let Me Love You") nagyon szeretem, bár az első pillanattól kezdve olyan, mintha már egy másik albumán hallottam volna egy nagyon hasonlót, de nem tudok rájönni, hogy vajon melyik számra emlékeztet. Lehet, hogy csak a zongora (szintetizátor) hangja zavar meg. Van itt szép vokál, dob szóló, eddig ez a legjobb zene az albumon. A következő track inkább egy 2 perces átvezetés, mintha felkészítene minket valamire. Először azt hittem, hogy itt vége az első lemeznek, pedig még csak a közepénél járunk.
Szép lassan ismét gyorsul a tempó, hallunk közben egy spanyol nyelvű vokált is, majd elérkezünk a kalandos részhez. Azért mondom csak ezt, mert az "In Der Weite" számomra teljesen olyan benyomást kelt, mintha valami kaland, vagy fantasy film zenéje lenne. "A főhősök hosszú útjuk végén megpillantják a völgyet, ahol minden titkok megoldása található és megtörhetik az átkot, ami évszázadok óta megkeseríti falujukban élő emberek életét. De az izgalmak még csak ezután kezdődnek!" Szóval valami ilyesmi környezetben képzelném el.
A "Sommernacht" tagadhatatlanul Schiller dal. Jól bevált hangzásvilág, tökéletes szám, egy másik nagy kedvenc eddig. Amikor először meghallgattam az albumot, teljesen az az érzésem volt, hogy az ezt követő zene nem egy különálló darab, hanem a "Sommernacht" folytatása, csak megszólall a vokál is. Ráadásul azóta is többször ugyanígy jártam, de számomra valahogy olyan jól összeillik a két szerzemény.
Innen aztán szép lassan a végére is értünk az első lemeznek. A folytatás ellenére még egy lezáró tracket is kapunk "Once Upon a Time" címmel.
Christopher von Deylennek is mint a legtöbb zeneszerzőnek, megvan a saját hangzásvilága. Mégis mindig tud újat mutatni és nem elcsépelt, ugyanolyan dalokkal, albumokkal előállni. Tökéletesen ötvözi az elektronikus zenét a különböző hagszerek felhasználásával és csak a legjobb énekesekkel dolgozik. Ahogy a lemezeken képes egymás után következő, teljesen eltérő zenéket eggyé varázsolni, úgy tud hasonlót magukban a szerzeményekben is. Elkezdődik gyorsan, majd fél perc múlva hirtelen minden megáll és egy teljesen váratlan hang, dallam szólal meg. Ugyanez fordítva is igaz, a semmiből képes olyan csúcspontokat hozni a zenébe, amitől hihetetlen élvezhető és változatos lesz.
Ha már az első lemezt lezártuk, akkor a másodiknak is kell egy intro. Ezt természetesen meg is kapjuk, hiszen az 1 perc 45 másodperces "Der Kuss"-t aligha lehetne egy számnak nevezni. "Tired" mit Jaël. Hibátlan dal. Lassú tempó, szép, kellemes hangú vokalista, a tökéletes nyugalom. Sehol egy zavaró hang, effekt, Jaël hangját pedig tényleg ide találták ki. A komótos ütemek egyébként jellemzőek erre a lemezre. Pörgősebb zenék mindössze a "Breathe", "Tagtraum". A kettő között helyezkedik el a "Lonely" és a "Sehnsucht (Reprose)", emellett pedig majd' mindegyik dalban hallhatunk éneket is.
"Zenit", azaz tetőpont: ha a cím tükrözi a szándékot, miszerint ez lenne a csúcspont, akkor ez a névadás nem sikerült túl jól. Persze jó dal, de van több is, ami könnyedén
lehetne "Zenit"-je az albumnak. Bár az is lehet, hogy ez sokkal előbb elkészült, mint a nála jobbak. A "Tagtraum"-ot már ismerhetjük az azonos című lemezről, utána pedig a Despina Vandi által felénekelt "Destiny" következik. Bevallom kicsit meglepődtem, amikor megláttam a nevét a borítón. Aztán rájöttem, hogy a pop zene világa könnyen megtévesztheti az embert, hiszen leginkább innen imserhetjük a görög énekesnőt. Beugrott aztán az is, hogy 2006-ban járt már ő Eurovíziós dalfesztiválon, úgyhogy reméltem, hogy azért mégsem olyan rossz választás, mint először gondoltam. Meg aztán Christopher sem az a fajta producer, aki csak úgy akárkivel dolgozik. És valóban egy könnyen emészhető, jó szám lett. Még azt is el tudom képzelni, hogy emiatt és Despina neve miatt ebből is készül majd klip.
A "While" szintén egy rövid, 2 perces kis pihenő, majd a "Lonely"-t hallgathatjuk. Érdekes, nekem inkább tűnik valami jó hangulatú, feldobott zenének, mint amit a címe sugall. Pedig még a "Mit tegyek?" kérdés is elhangzik, de engem akkor sem szomorított el. Végülis vannak magányos farkas típusú emberek is. A "Sehnsucht (Reprise)" mindössze annyit jelent, hogy itt nem halljuk Xavier Naidoo-t. Kim Sander-szel zárjuk az albumot. Ha már fentebb írtam egy filmes hasnonlatot, akkor most itt is: olyan érzésem van, mintha egy sorozatot néznék és megint várhatnék a következő epizódra. Félreértés ne essék, teljesen jó záró track, de mégis olyan hiányérzetem támad utána.
Hm, és most, hogy leírtam... Hogy is mondják ezt a filmeseknél? A csattanó a végére... hihetetlen. Szóval megértettem, hogy miért is lett "Sehnsucht" az album címe!
DVD
A két CD mellé kaptam egy DVD-t is, videókkal, interjúval. Az albumról 10 szám került rá, mindegyik kapott egy kis videót. Egyik másikat úgy megcsinálták, hogy elképzelhető, a majdani tévés klipet nézhetjük már meg. Amit viszont nem értek, hogy a "Zenit" című dal miért került teljesen külön a többitől, ezt a főmenüből érhetjük el.
A lemezen található egy utazást bemutató dokumentumfilm szerű videó is a
Berlin-Calcutta túráról. Élvezetes kis road-movie, természetesen Schiller zenékkel. Interjúnál németül tudók előnyben. Röviden hallunk a Schiller projectről, kezdetektől napjainkig. Na és itt tudtam meg, amitől majdnem lefordultam a székről: Athénban, a Depeche Mode világkörüli turnéjának záró állomásán ők voltak a különleges fellépők. A két csapatot együtt, egy helyen hallani nem lehetett akármilyen élmény. Most eléggé irigylem azokat, akik ott lehettek. Egy szám erejéig képeket is nézegethetünk, illetve van még 4 felvétel a kievi koncertről is.
A zenéket 5.1-es hanggal is meg lehet hallgatni, amit ajánlok mindenkinek. Én kipróbáltam és (ismét) meggyőzött, hogy egy koncertre mindenképp el kell mennem, mert valami hihetetlen élmény lehet élőben hallani ezeket a dalokat.
Megjelenés: 2008. február 22.
Sehnsucht mini site