Words of Music

Paul van Dyk lemezkiadója a Vandit Records idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. A szobából indult cég ma sem óriási, ám az idáig eltelt idő alatt szép számú, illetve minőségű megjelenésekkel szerzett magának nevet. Ennek az évfordulónak az ünneplésébe kezdett a kis csapat már a WMC idején, ami aztán egész évben folytatódik a fontosabb helyszíneken. Egyértelmű, hogy az "otthon", Berlin sem maradhatott ki a sorból, a fellépők listája pedig szintén meggyözött minket, hogy ott a helyünk nekünk is a kis ünnepségen - Filo & Peri, Alex M.O.R.P.H., Giuseppe Ottaviani és persze Paul van Dyk.

Kivételesen nyugodt útunk volt a német fővárosig, ahol aztán a szállásra történő becsekkolásig volt még jópár óránk, így azt egy kis mászkálással töltöttük el. Már az elején feltűnt, hogy a városrész, ahol vagyunk (Friedrichshain), meglepő módon kicsit szemetes. Később tűnt csak fel az, hogy az utcán majdnem csak fiatalok mászkálnak, a hangulat pedig filmbe illő, de erre majd visszatérek még. Szóval meglátogattuk a helyet, ahol az esti buli lesz, ami meglepő módon nem volt túl nagy. Én legalábbis egy sok ezer fős aréna szerű épületre gondoltam, ezzel szemben nem sokkal nagyobb, mint a Kesselhaus - tippre olyan 1500 ember kényelmes szórakozásához lehet elég. A hangulata viszont ennek is megvan, régi épület, tele graffitikkel, a környéken pedig vasútállomás, illetve régi gyárépület szerű valamik. Innen tovább mentünk a Spree partjára, a Berlini fal tövébe, ahol élveztük a nyugalmat és a napsütést - tiszta dolce vita. Nem tudom ki járt már úgy, hogy ebéd után leugrott boltba egy kis csokiért, fagyiért, bármiért, majd este 10 körül keveredett haza, majd azt kellett mondania - bocs, minimál buliba keveredtem. Ugyanis visszafelé menet lettünk figyelmesek arra, hogy valami zene szól, majd amikor a közeli bolt elé értünk, akkor láttuk, hogy két srác egy teljes felszerelést kiapkolva szórakoztatja az arra járó fiatalokat. Ott álldogáltunk vagy negyed órát, ha nem többet, de az ég világon senki nem szólt be, nem történt semmi gond azért, mert döbürgött a buli az utcán. Az emberek jöttek mentek, mindenki nézett, hogy mi folyik itt, aztán egyesek maradtak is szórakozni. Készítettem egy rövid kis videót erről, persze pont akkor mindenki felszívódott, de azért higyjétek el, volt ott parti.

Ezután jött az alvás, fel kellett töltődni az estére. Buli előtt átugrottam GU-ékhoz, akik 5 percre laktak tőlünk, és amíg vártam, jött újra a filmjelenet. A kétsávos út közepén egy szélesebb parkos terület volt, ahol deszkások ugráltak, trükköztek, tapsoltak egymásnak. Szemben a bolt előtt még javában szólt a zene, és már egy egész tömeg verődött össze ott is. Kicsit odébb egy másik füves placcon punkok fetrengtek és iszogattak, előttem pedig egy rasztafári krúzolt a csopper biciklijén - hát mi lehet ez, ha nem a kánaán?!

Buli előtt rendeztek egy Grillen & Chillen nevű kis összejövetelt, ahova limitált számban mehettek fanok. Ehhez több lépcsőben kellett jelentkezni, itt regisztrálni, ott üzenni, de a lényeg a lényeg, hogy sikerült ide is bejutnunk. Ez az Astra udvarán rendezték be, ahol egy több konténerből álló kis épület is volt. Erre fel lehetett menni, DJ adta az alaphangulatot az egyik "teremben", de több hely is volt leülni, nézelődni - indusztriális környezet, hát a berendezés szintén ilyen. Nem tűnt úgy, hogy mind a 300 ember eljött volna, sebaj, több hely maradt nekünk, bár akkor nem értem, miért veszik el a lehetőséget másoktól. Iszogattunk, megkaptuk a jó kis wurstot is, beszélgettünk, megváltottuk a világot, eközben pedig bele-belebotlottunk ismerős arcokba - Alex M.O.R.P.H. szintén az emberek között volt, majd később feltűnt gyakori társa, Woody van Eyden is. Utóbbinak most nem volt ördög frizurája, sem rikító ruházata, talán ezért lehetett nehezebben észrevenni a tunkoló emberek között. Később egy nagyon angolul beszélő, nagyon ismerős figura társalgott mögöttünk, aki egy fél Filo & Peri volt. Közben nézegettük a régi plakátokat, amikkel díszítették a helyszínt, és meg kellett állapítanunk, hogy iszonyat jó Vandit Nightok lehettek még korábban, amikre anno még nem tudtunk eljutni. Miután körbejártuk a helyet, visszatértünk a konténerekhez, ahol nem mással lehetett fotózkodni, mint Paul van Dykkal (-kel). Hű, hát majdnem lecsúsztunk róla. Viszont még mindig nagyon közvetlen, mosolygós, illetve a vakurengeteg után valószínűleg kissé szemkáprázós. A nagy izgalomra, hogy végre összejött a hőn áhított kép, megint bedobtunk egy bambit, amikor is a putnál Ashley Tomberlin állt be mellénk. Ekkor már nem nagyon tudtuk, hogy ki jöhet még, tiszta VIP parti lett a kis grillezésből. De végül még a hiányzó láncszem, Giuseppe Ottaviani is megjelent egy pár virsli és egy sör erejéig. Jó volt, hogy így kijöttek a rajongók közé, bár sajnos nem nagyon lehetett velük beszélni, mert mindegyikőjük nagyon tárgyalt valamit. Talán majd legközelebb - feltéve ha nem ez volt a soha vissza nem térő alkalom. Születésnaphoz illően hoztak egy nagy Vandit tortát, amiből mindenki vagdoshatott magának akkra szeleteket, amekkorákat nem szégyellt, ennek ellenére elég lassan fogyott, pedig finom volt nagyon, illetve kisebb sütiket még, hogy teljes legyen a kép.

Ezután jöhetett a buli. Alex kezdte a sort, aki nagyon jól bemelegítette az embereket. Kezdem azt hinni, hogy ő is olyan ember, akiben nem nagyon lehet csalódni, eddig mindig remek szetteket pakolt össze a Vandit Mikulás. Javarészt frissebb darabokat játszott, illetve saját szerzeményeket, de már nála is előkerültek a régi zenék. "Motorcycle - As The Rush Comes" számomra nem felismerhető remixben, ami régi, illetve "Binary Finary - 1999" volt  még ilyen classic. Kellemesen telt az 1 és háromnegyed óra, ráadásul már ekkor teljesen ráhangolódtak az emberek a folytatásra.

Háromnegyed egy táján aztán fogták, kitolták Alex alól a DJ pultot, majd be egy másikat - következett Giuseppe és a live. A szokásos lágy, lassú, dallamos kezdés, majd bele a közepébe mindennek. Ha arcról nem ismerné fel valaki, vagy nem látná, akkor az előtte lévő nagy Giuseppe Ottaviani feliratról rájöhet az ember, hogy ki zenél, vagy ha esetleg olvasni sem tudunk, a saját kis spot mindenen segít. Szóval az olasz hamar elkezdte diktálni a tempót, pihenni szigorúan a kiállások alatt lehetett. Giuseppe azon kevesek között van, akik konstans azt az utat járják, amit kitűztek maguk elé. Ugyanolyan szép, ha kell dallamos, ha kell kicsit veretősebb, igazi trance zenét játszik, mint amit annak idején a Nu NRG elkezdett. A hangzás az egyetlen változás, az követi a kort, de az alap a régi - lehet ezt úgy csinálni, hogy ne legyen unalmas. Nagyrészt a szerzői albumról hallottunk zenéket, amik mellé természetesen itt szintén belefértek a klasszikusok. Gyorsan el is telt ez az 1 és háromnegyed óra is sajons.

Kettő órakor Paul van Dyk következett, aki a születésnapot stílszerűen azzal a zenével kezdte, amivel maga a kiadó is indult. Tehát a legelső megjelenéssel, ami az általa kijelölt irányt volt hivatott mutatni - Another Way. Ekkorra hirtelen sokan is lettünk, hely mondjuk mindig volt, viszont nem szerettünk volna kikeveredni abból a körből, ahol a legjobban szólt a hang. Azon kívül sem volt vészes, sok szórakozóhely azt is megirigyelhetné, de azért feltűnt a különbség a középső részhez képest. Nagyon sok régi zenét hallottunk szerencsére, valami ilyesmire számítottunk korábban. Tippelgettük, hogy vajon mik lehetnek, de a végén inkább feladtuk - ha rajtunk múlt volna, biztos, hogy nem egy éjszakán keresztül tart a buli. Volt pár olyan zene is, amiről nem gondoltam volna, hogy még valaha hallom egy PvD buliban, de szerencsére ez alkalommal ezt is sikerült abszolválni - többek között ilyen "Des Mitchell - Welcome To The Dance", ami szintén egy 2000-es megjelenés. Sorra dobtuk le a gépszíjat az ilyenek hallatán. Persze új, újabb számok is helyet kaptak a 2,5 órában, de egyértelműen a régiségek vitték a pálmát egész éjjel. A szett nem volt hosszú, ám annál tartalmasabbra sikerült, úgyhogy ez kivételesen egyáltalán nem jelentett gondot. Nem mondom, hogy nem tudtuk volna még tovább elviselni a nosztalgiázást, de okunk nincs panaszra, az egyszer biztos. Ha lúd, legyen kövér alapon titkon már arra is számítottunk, hátha előkerül valaki, aki énekelni fog, de ezúttal nem jött be a tipp. Hiába, nem tudunk soha semmire sem alapozni Vanditéknél, akkor jönnek csak ilyenek, amikor az ember eszébe nem jutna.

A hangulatra szintén egy rossz szavunk sem lehet, őrület volt egész éjjel, valószínűleg sokaknak előjöttek a régi emlékek is a zenék hallatán. Azért mondom ezt, mert mi a fiatalok között szerepeltünk, jellemzően idősebbek voltak mindenfelé. Ott simán felkapja a tornacipőt, farmert, majd eljön a buliba a középkorú ember is - ezek tök jó dolgok.

A sort Filo & Peri zárta, de mi nem sokáig hallgattuk. Pihengettünk, regenerálódtunk egy sort, majd indultunk pihenni a hazaút előtt. Délelőtt meglestük az újrafestett falat, amit nagy szerencsénkre pont egy kerékpár verseny szünetében, a lezárt útról tehettünk, mindenféle zavaró közlekedő, vagy parkoló autó nélkül. A hazafelé út is gyorsan elment, viszonylag hamar itthon voltunk. Kipihenhettük azt a Vandit Nightot, ami nem véletlenül került be azok közé, amit még sokáig emlegetni fogunk.

Videók

Egy nem teljes tracklist, amit emlékezetből próbáltunk összeszedni:

Filo & Peri
filo&peri - anthem