Words of Music

Kicsit megkésve, de összefoglalom ezt a decemberi hétvégét is. 19-én pénteken este indultunk Berlin felé. Természetesen ismét akkor esett a hó, amikor utazunk valahova, de szerencsére nem nagyon hátráltatott minket ez sem. A hideg már kevésbé volt kellemes. A következő Murphy (vagy Davyd-faktor) által okozott dolog, hogy még a magyar autópályán átlyukasztotta valami a jobboldali visszapillantó házát, ezzel pedig eltörve egy másik valamit - ezután majdnem el is hagytuk a tükröt, ami úgy lobogott a szélben, mint egy zászló. Szerencsére a papír ék Prágáig kitartott, ahol aztán vettünk ragasztószalagot, és minden megoldódott.

Szombat reggel értünk a német fővárosba, ahol egy gyors reggeli és miegymást követően mentünk is a szállásra. A jó berlini szokásnak megfelelően meglehetősen hideg volt, fáradtak is voltunk, így a két legfontosabb dolog, amire mindeki várt már a meleg fürdő, és az ágy. Estig aztán mindeki azt csinált, amihez kedve volt - boltozás, nézelődés a városban, és alvás volt a három legkeresettebb program.

Este aztán a Kesselhaus felé vettük az irányt, ahol elég hosszú sor várt már minket. Tekintve, hogy nem nagyon volt kedvem az ácsorgáshoz, pár perc után előre mentem, megnézni, hogy mi a helyzet. Ezt nagyon jól tettem, ugyanis a sorban azok álltak, akik a "sold out" felirat ellenére még reménykedtek a bejutásban. Akinek jegye volt, az egyenesen mehetett befelé, mindenféle fagyoskodás nélkül.
Bent a szokásos menetrend - ruhatár, mosdó, itt az első ajánlat, shop, aztán jöhet a dühöngő. Az elején voltunk a bulinak, kevesen voltunk még, de szép lassan gyűltek azért az emberek. A warm-up részben elkezdtem írni a számcímeket, de nagyjából öt után be is fejeztem. Ismeretlen zenét nem kell felírni, aztán beszélgettünk is közben, úgyhogy hamar abbamaradt a jegyzetelés.
Ez a felvezető rész általában tartogat meglepetéseket, egy jó kis régi zenét, vagy valami ismeretlen új darabot, bármilyen stílusban. Most volt pár újabb szerzemény, de olyan nagyon ütős zenét emlékeim szerint nem hallottam. Ami viszont feltűnt, hogy túl sok volt a mély, de ezt lassan orvosolták a technikusok. Közben folyamatosan futottak be magyarok, kezdett gyűlni a társaság. Mint ahogy a közönség szintén, és lassan Eddie ideje is közeledett.

Eddie Halliwell-t eddig egyszer hallottam élőben, de akkor nagyon nagyot alakított, valami hasonlóan színvonalas szett volt az elvárásom most is. De ez most nem jött be. A hang végig rossz volt. Halkan szólt, eleinte egyáltalán nem volt közép, később aztán valamit találtak, de nem sokat segített a helyzeten.
A zenék nem lettek volna rosszak, de Eddie annyira darabokra szedte egyiket-másikat, hogy élvezhetetlen lett tőle az egész. Amikor végre beindult volna, rögtön meg is törte valamivel - megölte a zenét. Az emberek nagyrésze is csak álldogált, vagy próbálta volna felvenni a ritmust, ami így nem nagyon volt a dologban. Később aztán előre mentünk, ahol a hang ugyanolyan volt, viszont legalább láttunk az angolból is valamit. Ekkor már nagy szemekkel lestünk, mert néha olyan gyorsan járt Eddie keze, hogy szinte követni sem lehetett. Hihetetlen sokat dolgozik, szóval a technikával nem volt gond, le a kalappal előtte. De ez csak a látvány volt - bár annak elég meggyőző. Ráadásul szerintem kicsit sokat ünnepeltette magát - majdnem minden kiállásnál. Egy ilyen alkalomnál lehúzta a zenét, jött egy kis ujjongás, majd elkezdett a lemezek között turkálni. Viszont a hangot nem tolta vissza, így kicsit fura volt a dolog, mert az eleve halk zenéből így még kevesebbett hallottunk.
A legvégére maradt a szokásos pultra felállás, majd tömegbe ugrás. Ez ott egy méterre az embertől elég hatásos, és látványos. Viszont nem volt egyszerű elkapni, kicsit féltem is, hogy Eddie leesik a földre, de végül sikerrel zárult a dolog.

Amikor körülnéztünk az elöl állók között, kicsit furán éreztük magunkat, mert mindenhol ismerős arcok várták már Paul-t. Na nem magyarok, hanem németek, és akik mind ott voltak a Tresor-os bulin is. Ezt hívják családias légkörnek?!

Szóval jött PvD, amire már sokan vártak, és hang is helyreállt. A kezdés és Eddie után kicsit egyfajta megváltásban reménykedtem. De nem nagyon jött semmi plusz sem. A zenék itt is jók voltak, sok ID, és szerencsére régi dalokat is hallottunk, viszont valahogy nem volt olyan kiemelkedő, mint amihez hozzászokhattunk már. És mintha Paul-nak sem lett volna olyan nagyon kedve az egészhez. Máskor a vendég fellépése alatt is ott áll a pultban, táncol, szórakozik, de most semmi. A billentyűt talán néhány számnál használta csak, egyébként pedig az eldugott laptopba mélyedt. Hangulatember, ezt tudtuk, de most úgy tűnik az egész estére rányomta a bélyegét valami. Ettől függetlenül persze jó volt, de mint már említettem, ezeken a bulikon hozzászoktattak minket ahhoz, hogy valami extrát kapunk - most ez kevésbé sikerült.

Meg kell említenem még egy magyar csapatot, akik szerencsére tőlünk függetlenül jöttek. Az még hagyjám, hogy mindenkit szapultak, mert "nem tudnak ezek bulizni", de azt nem csak én, hanem senki sem értette, hogy a magassarkú cipőt miért kell ez emelvényhez verni, ami olyan hangos, hogy a Kesselhaus minden pontján hallani lehetett. A mellettünk álló nem kicsit nagydarab német srác már kidagadtak a nyakán az idegtől, és majdnem el is indult feléjük, de gondolom a helyi szokásokból kiindulva inkább nem akart balhét. Ja, és ha már balhé: honfitársaink egy másik jó szokásukkal is elvitték a nem létező magyar party-kultúrát. Amikor nekik ment egy srác, az rögtön bocsánatot kért, de persze a magyaroknak még erősködni, meg kötekedni kellett. Hát gratulálok, ezért biztos megérte eljönni Berlinig.

Reggel még volt egy gyors fuvarom Schönefeld-re, különben két barátom lekéste volna a hazafelé tartó gépét, aztán jöhetett a pihenés. Vasárnap délután még egy kis vásárlás, este pedig indulás vissza Magyarországra. Itthon pedig mindenkit vártak a gyógyszerek, mert azt hiszem a betegségi arányunk nagyjából 100%-ra sikeredett.

A képeket Mórocz Gábornak köszönhetem!